2010. november 11., csütörtök

Delikát Pisti


Van egy ismerősöm, úgy hívom Delikát Pisti. Kapcsolatunk elején nem tudtam, mi a vezetékneve, most pedig már mindegy is, mert ő már nekem örökre Delikát Pisti marad. Egészen véletlenül ismerkedtünk meg, amikor egy aranyfényben úszó őszi napon a Nagyerdőn siettem valahová, ahonnan - mivel akkor ismertem meg Pistit - jól el is késtem. Először a kirakat tűnt fel nekem, amin a Delicatessen szó ragyogott fel szemeim előtt, és máris hatalmába kerített az az izgatott érzés, amit kis fűszerkereskedések közelében érzek: a pupillám kitágul, a szívverésem felgyorsul, szaporábban veszem a levegőt, és a pénztárcámhoz kapok, hogy felmérjem a várható károkat.
A bolt ajtaja csilingelve nyílt ki, és ahogyan beléptem, megcsapott az újonnan nyitott bolt tiszta, csipetnyi ánizzsal és fahéjjal fűszerezett illata.
 

Pisti, aki szorgalmasan tett-vett, azonnal megkérdezte, miben segíthet, és elkezdte sorolni, hogy milyen új áruk érkeztek Toszkánából: sós pecorino, friss parmezán, házi lekvárok, kistermelőtől olívaolaj, valamint három óriási érlelt sonka, amit Olaszországban úgy hívnak, hogy prosciutto crudo, és paradicsommal, bivalymozzarellával, genovese bazsalikommal a legtutibb. Otthon vagyok, ezt azonnal éreztem. És Pistit a szívembe zártam. Azóta rendszeresen megyek hozzá (haza), a receptjeimhez használt fűszereket, alapanyagokat 80 %-ban tőle szerzem be, mert nála vannak a legszebb avokádók, és a legkülönlegesebb csokoládék, kekszek, olívaolajok, borok, házi készítésű tészták,durum tészták, keleti fűszerek, bio alapanyagok, 100% -os ivólevek, fűszerolajok, ecetek, mártások, olajbogyók, termelői mézek, mustárok, teák, szószok, zöldségkrémek, grillezett zöldségek, szója-, és kókuszkészítmények, gombák, rizsek, számos lisztfajta valamint olyan olasz termékek, amik még Pesten is ritkaság számba mennek.

Ha meg kellene mondanom, hogy melyik terméknek örülök a legjobban, akkor az a Billington's cukor lenne. Ezért a cukorért képes lennék a Holdra is felkommandózni magamat, mert olyan elképesztő szőlős-muskotályos íze van, aminek írásbeli jellemzése meghaladja szóalkotási képességeimet. A választék tehát széles, lehet például ghí-t is kapni, ám ha mégis olyasmire lenne szükséged, amit nem találsz a polcokon, biztos lehetsz benne, hogy Pisti beszerzi. Mert Pisti nemcsak az én Delikát Pistim, hanem a Tiéd is! :-)

 

Nagyerdei Delikát
4028 Debrecen, Nagyerdei körút 48.
Telefon: +36 20 553 57 61
Nyitvatartás: H-P: 8.00-18.00
SZ: 8.00-14.00 
www.nagyerdeidelikat.hu

2010. november 8., hétfő

Királyleányka citromtortával - interjú Bolyki Jánossal

          Sokan vagyunk úgy, hogy szeretjük a jó borokat, de a nagy választék miatt nem mindig tudjuk eldönteni, hogy melyik is a jó bor, melyiket érdemes leemelni a polcról. Mióta a Muslinca Borbár megjelent az életemben, ez már egyre kevesebb gondot okoz.

Először is rájöttem,hogy a szupermarketekben tilos bort vásárolni, mert a szakszerűtlen tartás miatt csúnya meglepetés érhet, amikor otthon kibontom az üveget. Másodszor pedig felnyílt a szemem, és rácsodálkoztam, mennyi tehetséges, fiatal borász él az országban, akik a legnagyobb gondossággal, elképesztően finom borokat készítenek. Muszáj megismételnem magam, és a már ismert kifejezésemmel élve: aki szereti önmagát, csak minőségi bort igyon! Hogy ne csak az észt osszam, hanem segítségetekre is legyek, az egyik legjobb, fiatal egri borásszal készítettem interjút. Ha meglátjátok bárhol a borát, a legnagyobb nyugalommal emelhetitek le a polcról, mert nem fog csalódást okozni. Ha mégis, tudjátok, hol találtok.


Interjú Bolyki Jánossal 2010.november 4-én a Muslinca Borbárban




-          Azt olvastam rólad, hogy gyermekkorod óta rajongsz a borokért, és 4 évesen már saját borod volt. Milyen lett az a bor?
-          Ez csak egy kis vicc akar lenni a füzetecskébe, 4 évesen eszem ágában nem volt bort készíteni. :-)
-          Milyen számodra a jó bor?
-          Egyszerűen fogalmazva, amit jó inni. Ennek megfelelve próbálom elkészíteni a boraimat, melyeket házasítással igyekszem a legjobb minőségűre készíteni.A jó bor az, melynek első megízlelése után csalogat egy újabb korty elfogyasztására, és hívogat, hogy „igyál még, igyál még!” .Ami ilyen, én azt szeretem.
-          Az Egri Bikavéred számomra pont ilyen, az első korty után már vágyom a következőre. A jól ismert savas, torokkaparó íz helyett egy lágyan lecsúszó, teljes ízű vörösbort érezhetünk.
-          Nem véletlen, hogy ezt érzed, hiszen ez az a borom, amelyiket a legnagyobb gondossággal készítek. Fontos számomra, hogy egri borászként odafigyeljek a bikavérre. Ez a bor egy nagyszerű házasítás eredménye.
-          A Decanterben megjelent egy cikk az Egri Bikavér mai megítéléséről, és rehabilitációs lehetőségeiről. Te hogyan látod, leáldozóban van ez a márka?
-          Én úgy látom, hogy az Egri Bikavér, mint márka, éppen felfutóban van. Három évvel ezelőtt egy borfesztiválon odajött hozzám egy úr, és azt kérte, ajánljak neki egy bort. Amikor azt mondtam, hogy kóstolja meg a Bikavérem, akkor elzárkózott, mondván, ő már ismeri. Addig győzködtem, míg végül mégis megkóstolta, és meglepődött, hogy ez mennyire más, mint az, amit megszokott. Mostanában már egyre többen jönnek hozzám úgy, hogy az Egri Bikavért szeretnék megkóstolni. Ez természetesen nemcsak az én érdemem, hanem a többi egri borász áldozatos munkájának gyümölcse, akik belátták, hogy egy itthon és külföldön is ismert márkanevet sokkal könnyebb újra felépíteni, mint egy teljesen újat bevezetni. Ennek érdekében gondosan termelik a szőlőt, gondosan érlelik, házasítják a boraikat. Úgy gondolom, hogy az Egri Bikavér ügye jó úton halad.

-          A bor és a gasztronómia szoros kapcsolatban van egymással. A te életedben hogyan kapcsolódnak össze?
-          Nem is tudom eldönteni, hogy melyiket szeretem jobban, enni vagy inni.  Amióta a borral foglalkozom, az ételek terén ínyencé is váltam. Nagyon kritikus lettem még az anyukám főztjével szemben is. Nagyon izgalmasnak találom azt, amikor egy jól ismert borból új ízeket csalogat elő egy adott étel. Ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy micsoda lehetőségek rejlenek a boraimban.
-          Melyik a kedvenc bor-étel párosításod?
-          A Királyleányka , mely egy száraz, könnyű fehérbor citromtortával, ahogyan Cetner Attila készíti az Imolában.
-          Számos borvacsorán a te boraidat szolgálják fel. A vacsorák megtervezésében milyen szerepet töltesz be?
-          Étterem válogatja. Van aki kívánja, hogy együtt kóstoljuk a bort a lefőzött ételekhez,  van ahol több ételt is készít a séf, mire kitaláljuk, hogy az adott  borhoz, melyik étel illik a legjobban. Van,  aki csak azt várja el, hogy leírjam 3 sorban a bor ízét, koncentráltságát, illatait, ízeit, és ahhoz  kitalálják az ételt.
-          Nagyon különleges elnevezéssel illeted a borokat. Hogyan születnek meg ezek a nevek?
Mindegyiknek van egy története. A Nem lát, Nem hall, Nem beszél-hez siket gyerekek szüretelték a szőlőt. A bevételből pedig felújítottuk a játszóterüket. 2006-ban a vénasszonyok nyara nagyon szép volt, így született meg az Indián nyár név. Az Ördöngös eredetileg dűlő név.
-          Van kedvenc ételed?
-          Nem tudom, ez mennyire megfelelő válasz, de a rántott camambert áfonyaszósszal (itt felnevettünk, és miután elborzadtam János válaszán, gyorsan hozzátette a következőt)…bár egy jó steaknek mindig örülök.
-          Milyen bort innál hozzá?
-          Mondjuk egy Indián nyarat.


Bolyki János

Pincészet: Losonczy völgy
Postacím: 3300 Eger, Hevessy S. u. 8.
Telefon: (30) 416 2750
E-mail:
bolykipince@chello.hu
www.bolykipinceszet.hu