A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kik főznek ránk?. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kik főznek ránk?. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 20., péntek

Kik főznek ránk? - Rózsa Attila, a Melange séfje

 A természetben az egyik legérdekesebb folyamat, amikor a hernyó bőréből egy szépséges pillangó bújik ki. Ehhez tudnám hasonlítani azt a folyamatot is, amin az unalmas berendezésű és étlapú Rolling Rock  ment végig  az utóbbi pár hónapban. Nemcsak nevét, régi arculatát is levedlette, és egy egészen új irányvonalat képviselő vendéglátóhellyé alakult. A Melange Kávéház tulajdonosnője messze híres jó ízléséről, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kávéház (mely étteremként is funkcionál) hangulatos és lenyűgöző berendezése. Otthonos, puha, de modern, mintha nem is Debrecenben lennénk. Ki kell néznem az üvegablakon, és meg kell bizonyosodnom róla, hogy tényleg a Nagy Lajos király téren vagyok, nem pedig a Vörösmarty téren.
Nyitás óta zsizseg a hely, állandó telt házzal működik, és annak ellenére, hogy csupán egy kávéra is be lehet ülni, mindenki előtt tányér van, hogy megkóstolják a Melange fiatal séfjének, Rózsa Attilának ételeit.


A 31 éves fiatalember a debreceni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában végzett, ezt követően a Viktóriában tanult Tóth Lajos és Gál Sanyi bácsi keze alatt. Huszonkét évesen már konyhafőnök volt a megboldogult Babaluba, de tudta, hogyha sikereket akar elérni a szakmában,akkor külföldön kell gyakorlatot és tapasztalatot szereznie:

„2006-ban mentem ki Ausztriába, ahol egy  Vorarlberg tartományi hegyi falucskában, Brandban dolgoztam. Vadregényes, lenyűgöző hely volt, ahol naponta ezer embert szolgáltunk ki a’la carte étkeztetés formájában. Bár a nyár végén hazajöttem, felkértek, hogy menjek vissza a téli szezonra is, amit el is fogadtam, de csak azzal a feltétellel, ha a feleségemnek is adnak munkát. Így hát ketten mentünk vissza. A következő évben azonban tovább vándoroltunk, és Kaprunban dolgoztunk két évig egy csodálatos rönkházban, ahol kilenc kiadó szoba, lovarda volt. „


Amikor arról kérdezem, mik azok  a tapasztalatai, amiket a jelenlegi konyhán alkalmazni tud, akkor azt válaszolja, hogy az étlap összeállításától kezdve a konyha irányításáig mindenben segítséget nyújt a külföldi tapasztalat.
  „ Az iskolából frissen kikerült szakácsoknak csak akkor van esélye ebben a szakmában, ha eltölt pár évet külföldön. Én Ausztriában találkoztam azokkal a modern gépekkel és eszközökkel, amiket már itthon is kezdenek használni, az iskolában viszont egy árva szó sem esik róluk. Kint értettem meg, mit jelent minőségi alapanyaggal dolgozni, és hogy milyen is a jó zöldség vagy a minőségi húsáru. Külföldön másról szól a vendéglátás, mint itthon, hiszen rengetegen járnak étterembe, a családok legalább heti kétszer házon kívül étkeznek. A séfeket megbecsülik, mert az itthoniakkal ellentétben tudják, hogy milyen nehéz ez a szakma, főleg ha jól akarod csinálni.”
Márpedig Attila jól akarja csinálni, és tele van tervekkel, amiknek megvalósításában nem akadályozza a vezetőség sem.
„Terveim szerint az étlapot  egy évben 3-4 alkalommal cserélni fogjuk, hogy mindig szezonális alapanyagok legyenek előtérben. Bár most lecsúsztunk a medvehagyma szezonról, a rebarbarával remélem sikerül meglepnem a vendégeinket. Tény, hogy itthon nincsenek olyan alapanyagkínálat, mint külföldön, ezért rá vagyunk szorulva a Metro és a Baromfiudvar termékeire, de ha lennének helyi termelők, akik  megfelelő minőségben tudnák előállítani a zöldségeket és húsokat, akkor biztosan tőlük rendelnénk. Még négy hónapja sincs, hogy nyitottunk, azóta óriási a pörgés, aminek nagyon örülünk, és már most tervezzük az új étlapot, amin olyan különlegességek is lesznek, mint például a rózsavizes csokoládéfondü."

Mint megtudtam, tervezik a mostanában elterjedt hétvégi menüztetést is, amiben három fogást kedvezőbb áron kínálnának, ám – és ez nem csak az én véleményem -  ez az alacsonyabb színvonalú helyek sajátságos és kétségbeesett kísérlete arra, hogy rövid távon fenn maradjanak. A Melange-nak kár lenne rontania a most felfelé ívelő imázsán, és továbbra is inkább olyan ételeket kellene kínálnia, amivel a városban sehol sem találkozhatunk. Erre pedig ott van a kezükben a legjobb biztosíték, egy kreatív, kísérletező kedvű séf, aki szabadidejében is az étellel „játszik”: amikor felesége hazahoz egy új fűszert vagy frissen vásárolt fűszernövényt, együtt kitalálnak hozzá egy új ételt.

A konyha felszereltségét tekintve még hasonló a többi konyhához, de tervezik többek között egy Hold-O-Mat megvásárlását, ami a húsok sütés utáni pihentetésénél játszik fontos szerepet. Ha ez is a konyha része lesz, a legjobb bélszínt és sülteket itt fogjuk kapni.
Akikkel együtt dolgozik, és akiknek épp olyan fontos szerepük van, mint a séfnek:
-    a két műszakvezető: Ákos és Imre (alias Jimi)
-    a húsokért felel: Laci és Attila
-    a raguért: Ádám és Gergő
-    a  köretes: Sanyi és Béla

Szigorú vagy?
- kérdezem mosolyogva, amikor végez a felsorolással. Ő is elmosolyodik, és  így válaszol: „Igyekszem, máskülönben nem úgy mennének a dolgok, ahogy szeretném. Megmondtam nekik a legelején,  én nem azért vagyok itt, hogy a barátjuk legyek. „

Ez így igaz, mert Attila azért van a Melange-ban, hogy az újdonságokra éhes debreceniek számára legyen egy hely, ahol hátradőlhetnek, és rábízhatják magukat a séf jó ízlésére, mert bármit is rendelünk, a Melange-ban nem érhet minket kellemetlen meglepetés.


MELANGE KÁVÉHÁZ
4032 Debrecen, Egyetem sugárút 56.
Asztalfoglalás: 52/412-643

Nyitva tartás
H-Cs: 08.00-24.00
P: 08.00-02.00
Sz: 10.00-02.00
V: 10.00-24.00

2011. március 5., szombat

Kik főznek ránk? - avagy Danó Zoltán és az arcdiagnosztika

Mindenki ismeri a közmondást, miszerint az arc a lélek tükre. Az arcdiagnosztika pedig a lélek kivetülésének elemző "tudománya". A lelkünkben zajló belső folyamatok, személyiségünk alapvonásai, belső szerveink egészségi állapota, hangulatunk mind ott vannak az arcunkon, csak egy kis gyakorlás és nyitott szem kell ahhoz, hogy felismerjük ezeket a jeleket, és 3 perc alatt megállapítsuk, milyen emberrel állunk szembe. Ez irányú írásaimat nem kell szentírásnak venni, csupán érdekes kiegészítésnek szánom a Kik főznek ránk? sorozatomba, ahol arra keresem a választ, kik azok a séfek, akik nap mint nap  örömöt vagy éppen bosszúságot szereznek nekünk az elénk tálalt ételeikkel. Bízom benne, hogy szívesen fogadják majd ártatlan lélekbúvárkodásomat! 

Danó Zoltán (a budapesti KOGART Ház séfje)



Arcformád szerint: 
-Vénusz típusba tartozol, vagyis igényled, hogy szépek legyenek körülötted a dolgok
- te vagy az, aki ha tehetné, minden éveben felújítaná a lakását 
- szereted a kényelmet legyen ez otthoni vagy munkahelyi
Szemeid szerint:
-  alapvetően vizuális alkat vagy, ráadásul úgynevezett bociszemeid vannak, amelyek gyermeki lélekre utalnak
- bár nem mered kimutatni, gyanítom, hogy könnyen meghatódsz
- bal oldali szemeden redő van, ami utalhat arra, hogy megszűröd, mit fogadsz be
- a nagy egészben a hibákat rögtön észreveszed 
Szemöldököd szerint:
- szereted a megmérettetést
- elképzelhető, hogy volt az életedben egy törés, ami arra ösztönöz, hogy kicsit agresszívabb, érdekérvényesítőbb legyél
-  a hosszú távú eredmények elérése érdekében a környezetednek biztatnia kell, mert hajlamos vagy a végcél előtt abbahagyni a dolgokat
Ajkaid szerint:
- nem vagy bőkezű, adakozó típus. Ha te adsz valamit, azt nagyon meg kell becsülni, mert az alaptermészeted nem ilyen.
- nem vagy beszédes, nem te akarod vinni a prímet egy társaságban
Szemöldökcsontod szerint:
- határozott, rendszerető ember vagy, aki elvileg szereti betartani a szabályokat

Szem alatti rész szerint:
-ideje lenne kipihenned magadat
- a séfekre jellemzően vízhiányos a szervezeted, oda kell figyelned a megfelelő folyadék bevitelre
Orrod szerint:
- jó szervezői készségekkel vagy megáldva, valószínű, hogy a konyhádat is ügyesen, precízen vezeted
-hamar fellelkesülsz az új feladatoktól,mint például a Czifray szakácsverseny, de a már említett hosszú távú eredményekhez ösztökélni kell
- te vagy az, akit a munkáddal magadra lehet hagyni, mert önállóan képes vagy mindent megcsinálni
Homlokod szerint:
- cselekvő típus vagy, a foci világában te vagy csatár, ám hajlamos vagy átsiklani a részletek felett, ami fontos lehet a tálalás milyenségénél, és egy bonyolult ételkompozíció elkészítéséhez. Nem arról van szó, hogy nem tudod megcsinálni, csak arról, hogy neked több energiát kell mozgósítanod a részletek kidolgozásához, és hogy közben a figyelme ne lankadjon.
Szemráncaid szerint:
- alapvetően pozitívan látod a világot, egy kellemetlen dolognak, eseménynek a jó oldalát nézed inkább. "A probléma azért van, hogy megoldjuk!" - mondogathatod magadban
Arccsontod szerint:
- magabiztos vagy és szeretsz a saját fejed után menni addig, amíg rá nem jössz, hogy a másiknak volt igaza
Arcredőd szerint:
-anyósráncod van, ami arra utal, hogy  akkor is kimondod az igazságot, ha az a másik félnek fáj
- nem félsz beszélni nagyobb társaság előtt
-karriervonalad szépen látszik, ez azt jelenti, megtaláltad már régen a neked megfelelő szakmát

Filtrum, avagy a takonyváju:
- sajnos nem látszik, mert úgynevezett sofőrbajusz takarja, amivel kicsit macsósítani akarod a kinézetedet, hogy férfias benyomást kelts. Megjegyzem: nem szükséges a bajusz, anélkül is férfias megjelenésed van!
Állad szerint:
- ha fejedbe veszel  valamit, nem lehet lebeszélni róla, ösztönösen cselekszel, jó önérvényesítő vagy
- állcsúcsod kocka formájú: ha konfrontálódsz, mindenkivel konfrontálódsz
Bőröd szerint:
- vastag, textúrája erős, ami arra utal, hogy magas az ingerküszöböd, vagyis szereted a fűszeres, csípős ételeket, jól bírod a fájdalmat. Forró serpenyőt azért ne vágjunk hozzá tesztelésképpen...úgyis elugrik előle!
Hajszegélyed szerint:
- a képen nem látható, csak tippelni tudok, hogy M formájú, vagyis mérnöki beállítottságú vagy. Egy feladat elvégzéséhez az apró elemekből újat vagy képes alkotni.
Hajad:
- a dús, erős hajzat magas életenergia szintre utal. Gyanítom, hogy szeretsz kirándulni, ha olykor szívesen bambulsz is a tv  vagy más médiaforrás előtt, az aktív pihenést részesíted előnyben
-tele vagy energiával, mely nagyban segítenek céljaid elérésében.

Tarkód szerint:
- a jelen és a jövő érdekel, a múlt eseményei nem béklyóznak
- cselekvő típus vagy, nem agyalsz, csinálod, amit kell
Füled:
- a kép szerint lesimuló füled van, és a vonala majdnem egy vonalban áll az orrod vonalával, ami azt sugallja, hogy  az ideákat kétségekkel fogadod, az igaz szerelemben már nem nagyon hiszel
- viszont hajlamos vagy a pletykákra hallgatni






Záróakkord: köszönöm, hogy vállaltad az elemzést, remélem legalább annyira élvezted az olvasását, mint én az elkészítését! Kíváncsian várom, meglátásaim mennyire felelnek meg az igazságnak!


Ha séf vagy és szeretnéd, hogy téged is elemezzelek, küldj magadról két fotót, amin előröl (hajat homlokodon felhúzva) és oldalról vagy látható. 
E-mail címem: galik.judit@gmail.com

2011. január 13., csütörtök

Kik főznek ránk? – avagy Rédai Attila és a gasztro-kalózkodás


Nyugat-Európában és Amerikában  megszokott jelenség, hogy ha egy kedvelt séf egy másik étterembe megy át dolgozni, akkor a vendégköre követi őt.  A debreceni lakosság jelentős része csak a leghíresebb, a médiában sztárolt séfeket ismeri, de hogy kik is bújnak meg a csapóajtó mögötti konyháinkban, arról nem nagyon tudunk. A Kik főznek ránk? sorozatomban arra keresem a választ, kik azok a debreceni séfek, akik nap mint nap örömöt vagy éppen bosszúságot szereznek nekünk az elénk tálalt ételeikkel.

Rédai Attilával, a debreceni Calico Jack Pub séfjével egy ködös januári reggelen beszélgettem eddigi eredményeiről, a Calico működéséről és a csúcsgasztronómiához fűződő viszonyáról.


A debreceni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártál, milyen tanuló voltál?

Mindig egy erős közepes voltam, ám szakmai fejlődésemnek fontos állomása volt, hogy az egyik  budapesti szállodában részt vettem  egy több hónapos továbbképzésen, ahol megismerkedtem szakmai versenyeken gyakran résztvevő szakácsokkal. A továbbképzésnek Lukács István, Oscar díjas, háromszoros olimpiai bajnok mesterszakács volt a szakmai vezetője. Látták a munkához való hozzáállásomat, és megkérdezték, nem lenne-e kedvem elkísérni őket egy világbajnokságra. Utána megkérdezték, nem akarnám-e folytatni, mert látják, hogy van hozzá tehetségem is. Így történt, hogy Mile József debreceni kollégámmal elkezdtünk versenyekre járni, és elkezdődött a 14. éve tartó versenyidőszakom. Egy időben 3-4 versenyen is részt vettünk egy évben, később már csak a világversenyeken indultunk.

Az iskolai évek után a Csokonai Étterembe kerültél, ahol tudjuk, csodát csináltál, viszont nem lehet tudni, miért hagytad ott.

Jött egy új lehetőség. Megkeresett a Calico Jack Pub vezetője, hogy az akkor egy éve megnyitott étteremnek vegyem át a konyháját. Hét évig dolgoztam ott.

Maradjunk még a Csokonainál. A városban akárkit kérdezel meg arról, hogy hova menne jó tatárbifszteket enni, mindenki a Csokonait mondja. Mi a titka?

Ez nagyon egyszerű: az emberi psziché. Ugyanazokkal az anyaghányadokkal készítjük el itt is (Calico Jack Pub) a tatárbifszteket, de mivel a Csokonaiban előtted keverik ki, és részese leszel a folyamatnak, azt sokkal finomabbnak érzed. A Calico jelenlegi tatárbifsztekje abban különbözik már a Csokonaitól, hogy nem daráljuk le háromszor a húst, hanem késsel vágjuk fel nagyon apróra.

A Csokonai után tehát átkerültél a Calicóba, és szembesültél vele, hogy van a helynek egy kialakult jellege…

Akkor még nem volt, egy éves volt a hely, és arra panaszkodtak a tulajdonosok, hogy az ételforgalom nem úgy megy, ahogy szeretnék. Szabad kezet kaptam, és kialakítottam a ház új stílusát.

Hogyan képzeljük el ezt a stílust?

Ez egy hajóvá alakított étterem, pontosabban egy pub, amit mint műfajt, Debrecenben még nem ismertek 2001-ben. Egy éttermi stílus kialakításánál fontos, hogy tisztában legyél alap dolgokkal. Például francia konyhát nem lehet itt működtetni, mert a debreceni vendégkörnek nem tudod eladni az ételeket. A Calico elegáns, de nem igényli, hogy puccosan öltözzenek ki a vendégek. Olyan hely, ahova bejöhetnek nyakkendőbe is, de a nélkül is. Bejöhetnek reggel, délben és este is, bejöhetnek családdal és üzleti partnerrel. Ezért írtam egy olyan étlapot, ami ennek megfelelően több réteget is kiszolgál. Debrecenben nem lehet pusztán egy stílust, egy nemzeti konyhát képviseltetni. Azzal is tisztában kell lenni, hogy itthon olyan éttermet, ahol magas a színvonal, és sok pénzt is keresel vele, nem lehet üzemeltetni. Ha magas a színvonal, akkor nincs forgalom.

A Calicóból Hajdúszoboszlóra kerültél, szállodák séfje lettél. Mi a különbség egy ízig vérig a’la cart-os étterem szakácsa és egy szállodai szakács között?

Az a’la cart-os szakács egy gyors, és sokat változtató konyhát vezet, egy szállodai pedig  nyugodt, rendezett, beállt, előre megtervezett konyhát. Az a’la cart-os szakács nem tudja, mikor jönnek a vendégek, míg a szállodában fel tudsz készülni. Mind a kettő nehéz a maga módján. Én azért próbáltam ki a szállodát, mert kíváncsi voltam, milyen. Azt mondtam magamnak, hogy „meg kell tanulnod”.  

A szállodai sikereid után újra elvállaltad a Calico konyhájának vezetését. Újra alkalmazkodnod kell a közízléshez és kompromisszumot kell kötnöd a munkádban?

Mindenképpen kell, és alkalmazkodni kell a vendégkörhöz, de úgy gondolom, nekem is tudnom kell irányadónak lenni, és mutatnom kell új dolgokat számukra. Talán a nevem sokat segít ebben. Most jutottam el odáig, hogy amit kitalálok, azt szívesen kipróbálják. Ehhez szükséges, hogy a vendég bizalommal legyen irántam, és ne csak azt mondja el, ha valami ízlik, hanem azt is, ha valami nem. Én ebből tanulok. Az alapján pedig, ahogy a vendégeink ítéletet mondanak egy ételről, úgy kerül le vagy fel valami az étlapra.


Ez a dicséretre méltó kommunikáció hogy megy végbe? Kijössz néha a vendégekhez, látnak téged az éttermi részben, vagy ők keresnek meg?

Célom az, hogy többet lehessek napi kapcsolatban a vendégeinkkel. Részben ezért is jöttem vissza, mert ígéretet kaptam erre vonatkozóan. A tulajdonosokkal megbeszéltük, hogy egyrészt az üzlet gazdasági részét kell helyre állítani, a másik része pedig az, hogy nyugodtan tudjak kommunikálni a vendégeimmel.

Gondolom az éttermi részben való fokozott jelenlétedhez az is szükséges, hogy a konyhán dolgozó szakácsokra rá lehessen bízni komolyabb részfeladatokat is, amiket nem szívesen adsz ki a kezedből…

Kilenc szakáccsal dolgozom, de ezek mind olyan emberek, akik vagy velem dolgoztak már vagy a tanítványaim. Olyan emberek, akik a gondolataimat is kitalálják. Azért is örülök a Calicónak, mert tudom, hogy sem az étterem jellege, sem a vendégkör, sem a velem dolgozó csapat nem változott. Így mindenki tudja, mi a dolga.

Ismered a legújabban megjelenő csúcsgasztronómiával foglalkozó könyveket?

Ezeken a könyveken keresztül is figyeljük a gasztronómiában történő változásokat. Szerintem minden szakember olyan, ha egy darab cetlit talál, akkor azt is elteszi. Mindenből lehet tanulni. Érdekesnek tartom, hogy mostanában visszatérnek a magyaros ételek, megszületett egy új trend, ami a régi magyar ételekről szól újragondolt, egészségesebb formában. Teljes stílusváltás zajlott le és az emberek azt mondják, hogy szeretnék a magyaros ételeket enni. Magyarországon a magyar konyhát próbálják egy kicsit kombinálni más alapanyagokkal, elegánsabban megjeleníteni, megújítani. Ez nem minden estben jó, mert egy tradicionális ételből ne csináljunk „hülyeségeket”, de úgy gondolom, hogy azok a szakemberek, akik ezzel foglalkoznak, csak jót fognak belőle kihozni.

Figyelembe veszed az évszakokat? Látok az étlapon olyan ételt, amihez a hozzávaló nem éppen decemberben terem.

Folyamatosan, ennek működnie kell. A három szállodában, ahol főztem, voltak magyaros, olaszos, franciás ételek, amiknél még jobban oda kellett figyelni a szezonra.

Hat éve rendszeresen járok a Calicóba és emlékszem, hogy volt egy mély pontja az étteremnek, amikor a mártásoknak nagyüzemi íze volt, a sütemény mikrózott volt ,a créme brülée porból készült. El tudtad hagyni ezeket a szörnyűségeket vagy ez még a jövőben fog megtörténni?

Ha most megnézzük az étlapot, és összehasonlítjuk az előző étlappal, látjuk a különbségeket, amiket a tulajdonosok nem mertek elsőre bevállalni.

A minőségi alapanyagokat nem merték bevállalni?

Nem azt, hanem az időigényes ételeket. Hiszen egy mártás elkészítése idő, és egy  olyan étteremben, ahová bejön egyszerre 50 ember, és ötvenféle ételt kér, és csináld meg gyorsan, mert a vendégnek nincs ideje, 20 perc alatt ételt akar látni maga előtt, nehezen kivitelezhető a frissen készítés. Ezek a vendégek akik ide járnak, hozzá szoktak a gyors kiszolgáláshoz az életük más területén is. De látok már változást azóta, hogy visszajöttem. Vannak vendégeink, akik nyitottak az újra.

A szendvics miért jelent meg az étlapon?

Ha megnézed a budapesti irányadó éttermeket, étlapjuk elején ott vannak a szendvicsek, mert ott nagyon sok olyan étterem van, ami korán nyit, tehát reggelit is kapni, és mivel sokáig tart nyitva, amolyan éjszakai étteremként is funkciónál. Az oda látogató vendégek nemcsak ebédelni szeretnének, hanem reggel vagy az esti bulizás után megenni egy finom szendvicset. Mivel a Calico is ennek az irányvonalnak szeretne megfelelni, szükségesnek láttuk a szendvicsek felvételét.


Vegetáriánus vonal fejlesztésén nem gondolkoztál még, hiszen egyre több vegetáriánus van, akik szeretnének házon kívül enni, csak már rosszul vannak a rántott sajt, rántott gomba variációktól. Ha csak a leveseket nézzük, a hat levesből ötben van hús, teljesen húsmentes csak az édes cseresznyekrémleves. A karalábéleves nagyon jól hangzik, de ott van mellette a sonkakrémes pirítós.

Igen, de csak mellette van. A mi éttermünkben nem kell ragaszkodni az étlaphoz, ha a vendég változtatni szeretne valamin, nyugodtan elmondhatja a pincéreinknek, akik közvetítik a kérést a konyhára. Úgy alakítottam ki az étlapot, hogy ez sok ételnél megtehető legyen.


      Mik a terveid a közeljövőben?
           
     Tanulni. És olyan bemutatókon szeretnék részt venni, ami ma már Magyarországon is elkezdődött Kalla Kálmán mesterszakáccsal az élen.  A budaörsi Metróban létrehozott Vevőakadémia egy olyan tudásközpont, mely hozzájárulhat a vendéglátóipar fejlődéséhez. Persze én szeretnék eggyel tovább is lépni, és kihasználni az olaszországi, németországi, franciaországi kapcsolataimat, ahol olyan bemutatókat szerveznek, mint amit a Kalla úr kezdett el. 


CALICO JACK PUB
   4026 Debrecen, Bem tér 15. 
      Asztalfoglalás: 52/455-999, 52/531-555
   Nyitva tartás:
   Hétfő-Péntek 8:00-01
                       Szombat: 10-02                    
   Vasárnap: 10-24

GPS: É: 47° 32' 33,46''  -  K:  21° 37' 29,43''



2010. december 13., hétfő

Kik főznek ránk? Avagy Tóth Károly és a koreai ételek

Nyugat-Európában és Amerikában  megszokott jelenség, hogy ha egy kedvelt séf egy másik étterembe megy át dolgozni, akkor a vendégköre követi őt.  A debreceni lakosság jelentős része csak a leghíresebb, a médiában sztárolt séfeket ismeri, de hogy kik is bújnak meg a csapóajtó mögötti konyháinkban, arról nem nagyon tudunk. A Kik főznek ránk? sorozatomban arra keresem a választ, kik azok a debreceni séfek, akik nap mint nap örömöt vagy éppen bosszúságot szereznek nekünk az elénk tálalt ételeikkel. 

Tóth Károllyal, a debreceni Zing Koreai Étterem séfjével még augusztusban ismerkedtem meg. Első ránézésre azt gondoltam róla, hogy egy bohém, szórakozott figura, aki isten tudja, hogyan került be ebbe a konyhába. Amikor azonban végre sikerült időpontot egyeztetni vele és megejtettük az interjút, kiderült, hogy egy roppant komoly, felelősségteljes férfiú, aki még messze van a harmadik X-től, de már olyan, mintha a világ összes bölcsességét birtokolná. Beleszeretett a távol-keleti konyhába és életmódba, ami megváltoztatta egész addigi életét. Egy héten hat napot dolgozik reggeltől estig, folyamatosan fejleszti tudását, és kitartóan halad az álmai felé. Olvas, képzi magát, hogy ne csak egy séf legyen aki koreai ételeket főz, hanem A séf, aki a legjobb koreai ételeket főzi - nekünk, debrecenieknek is.





-          -Miért választottad a szakács szakmát?
-Gyerekkorom óta szakács szerettem volna lenni.
-          -Hogyan kerültél kapcsolatba az étteremmel?
-Az elmúlt 9 évben már dolgoztam hasonló éttermekben Budapesten. A tervem az volt, hogy külföldre megyek 19-20 évesen, de végül Budapesten maradtam. Először egy japán séftől tanultam, utána elkezdtem komolyabban ismerkedni a távol-keleti konyhával. Dolgoztam más nemzetközi konyhán is, majd ide hirdetés alapján jelentkeztem. Volt egy többlépcsős vizsgáztatás, aminek a végén én maradtam az előképzettségem és tapasztaltságom miatt.
-         -Hogyan jött létre ez az étterem?
-Itt található felettünk egy 4 emeletes kollégium, ahol koreai diákok laknak. Az alapötlet onnan származik, hogy ezeknek a diákoknak akartak ebédet, vacsorát biztosítani. Megnyitása óta azonban már a közelben dolgozó orvosokat, tanárokat, és a külföldi diákokon túl a helyi egyetemistákat is kiszolgálja az étterem. Hamarosan pedig új szolgáltatással is bővítjük a vállalkozást, házhoz szállítást is vállalunk majd.
-          -Vettél részt továbbképzésen, mielőtt elkezdted itt a munkát?
-          -Igen, volt egy 2 hónapos tanulmányutam Koreába.
-         - Mi volt nagyon szokatlan számodra Koreában?
-Talán az, hogy a koreai emberek nagyon mosolygósak, és az első napokban nem tudtam megállapítani, hogy ezek őszinte mosolyok-e. Mindkét alkalommal a monszun idején voltam kinn, és meglepő volt, hogy akárhányszor eláztam, sosem fáztam meg, mivel meleg eső volt.
-A Koreában eltöltött idő változtatott-e benned valamit az életmódoddal, gondolkodásoddal kapcsolatban?
-Igazából azóta, hogy itt dolgozom, sokkal tudatosabban figyelem a testem jelzéseit, egészségesebben étkezem, valamint minden másnap reggel futok. Odakinn azt tapasztaltam, hogy nagyon egészségesen élnek, és ezt a szemléletmódot szerettem volna beépíteni a saját életembe.

 
-          -Hogyan jellemeznéd a koreai konyhát azoknak, akik sosem kerültek még vele kapcsolatba?
-Először is nagyon sok zöldséget esznek és kevés húst. Változatosak az ízeik, de azért hangsúlyos a csípős, amit gochucang paprikával érnek el. Alapanyagokban a szezámmagot, szezámolajat, fokhagymát, újhagymát használják, és természetesen a rizset. Ahol nincs rizs, az nem is koreai étterem. Az elfogyasztott húsok 40%-a hal és tengeri élőlények, kevés sertést, inkább marhát fogyasztanak.
-          -Hogyan kell elképzelni egy koreai éttermi konyhát, más a működése, mint a hazaiaknak?
-Természetesen itt is vannak részlegek, de alapvetően ugyanúgy vezetem, ahogyan korábban más konyhákat. Nincs nagy különbség. A koreai konyhák érdekessége, hogy míg Európában főként férfiak vannak ebben a szakmában, ott nagyrészt nők dolgoznak a konyhán.
-Mi ennek az oka?
Nincs akkora becsülete ennek a szakmának ott, mint nálunk. Viszont nagyon igényesek az étkezésre, nagyon odafigyelnek a részletekre. A koreai diákok itt is néha idejönnek hozzám, és elmondják, mit kellene változtatnom. Igénylem is a kontrollt, hiszen sajnos nem vagyok koreai, bár szeretnék azzá válni vagy legalábbis ott élni. 
-Az étterem neve melletti írásjel mit jelent?
-Az étterem nevét jelöli, vagyis  Zing, ami egy rézötvözetből készült edény, amit a mai napig használnak. A földbe mélyesztve főznek benne. Amikor kinn voltam, láttam, hogy egy gyárban is így készítik az ebédet.
-        -  Honnan szerzitek be az alapanyagokat?
-Koreából érkezik az összes alapanyag.
-          -A kínai 5 elem szerint főztök?
-Nem, a kínai ételkultúra nagyon kevés hatással van a koreai ételekre, szerintem tudatosan sem engedik. A koreai konyha egészségesebb konyhatechnológiai eljárásokat használ, mi például nem sütünk, hanem inkább párolunk és törekszünk arra, hogy a vitaminok nagy része benne maradjon az elkészített ételekben. Amikor kinn voltam most nyáron, és tavaly nyáron is, éreztem, hogy a testem méregtelenítésen esik át pusztán attól, amit egész nap ettem. A kinn töltött idő alatt összesen 4 kilót fogytam.
-Hogyan képzeled el a jövődet ebben a szakmában?
-Szeretnék még dolgozni ebben a szakmában, mert szeretem. Szeretnék ebben az étteremben dolgozni továbbra is, és szeretnék minél többet tudni a távol-keleti konyháról.


ZING KOREAI ÉTTEREM
Debrecen, II-es orvosi kollégium alagsora
Nyitvatartás: H-Szo 11.00-15.00, 17.00-21.00

2010. szeptember 13., hétfő

Molekuláris gasztronómia a Nemzeti Gulyás Napon

Az augusztus 28-án megrendezett Nemzeti Gulyás Napon megjelent éttermek között volt egy, amelyik bemutatójával lenyűgözte az utca emberét. A Hunguest Hotel Aqua-Sol csapata nem pusztán ételt szolgált fel, hanem emelkedett hangulatot teremtett, mosolyt csalt az emberek arcára, és ami számomra a legfontosabb, bepillantást engedett a magas szintű gasztronómia egyik forradalmian új műfajába, hidat emelve ezzel a hétköznapi ember és az éttermi konyhák zárt világa között. A Hunguest Hotel Aqua-Sol séfjét, Német Lászlót kérdeztem vendéglátásról, vágyairól, gasztronómiáról.
Mit gondolsz az Első Nemzeti Gulyás Napról?
Ez egy nagyon jó kezdeményezés Csíki Sándor részéről. Ha minden összejön, amit elterveztünk, és hosszú távon működni is fog, a magyarok egy nemzeti ünnepévé is válhat, ami kifejezetten a gasztronómiáról szól. Emellett lehetőség arra, hogy a séfek megmutassák, mivel foglalkoznak hétköznapjaikban.
Mi alapján választottátok ki a bemutatott ételt?
Amikor felkértek minket a rendezvényen való részvételre, akkor már szempont volt, hogy ne a hagyományos vonalat, hanem egy modernebb, újabb megközelítést képviseljünk. Az volt a célunk volt, hogy alapvetően megtartsuk a hagyományos jelleget, de a forma és tálalás különbözzön tőle.
Mit gondolsz, van jövője ennek a rendezvénynek?
Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz az érdeklődés a rendezvény iránt, és remélem a jövőben csak növekedni fog az érdeklődők száma.
Mit gondolsz a debreceni és hajdúszoboszlói vendéglátásról?
Mivel mi szállodában dolgozunk, én ezekről a tapasztalatokról tudok beszélni. Ami minket jellemez, az főként a büféétkezés, a vendégek 99%-a ezt veszi igénybe, az á la carte forgalmunk minimális, szemben az éttermekkel, ahol ugye az á la carte a meghatározó. Nálunk a nyár nagyon forgalmas a turizmus miatt, a téli időszakokban kisebb rendezvényeink vannak.
Mi jellemzi a szállóvendégeitek ízlésvilágát? Szívesen próbálnak ki új ízeket, vagy a biztosat keresik?
Alapvetően nyitottak, de úgy látom, hogy a rendelés felvételénél meg kell ismertetni velük az ételt. El kell velük fogadtatni az új kombinációkat, nem elég eléjük tenni egy adag ételt. Ez csak megfelelő személyzettel és háttérrel kivitelezhető.

Miért választottad a szakács szakmát?
A családomban mindenki vendéglátós, és én is szerettem volna folytatni a sort. Elmondhatom magamról, hogy szállodában nőttem föl, nagyon sok nyarat töltöttem ott munkával. Számomra ezért nem is volt egészen új terep szállodában dolgozni.
A Hunguest Hotel Aqua-Solban rendszeresen rendeztek Gourmet Vacsorákat, honnan jött az ötlet és mit jelent számotokra?
A megszokottságból és a hétköznapokból való kiszakadást jelenti számunkra. Szerettük volna az új konyhatechnológiákat, új alapanyagokat megismerni és gyakorolni. Egy bizonyos fejlettségi foknál pedig arra gondoltunk, megmutatjuk vendégeinknek, mit tanultunk. Így született meg a vacsorasorozat ötlete. 24 főt befogadó, 10 fogásos vacsoráinkon a molekuláris gasztronómiába engedünk betekintést.
Leginkább szakmai körökből jelentkeznek a vacsorára vagy esetleg máshonnan is?
Fele-fele arányban vannak szakmai és magánemberek, és nagyon örülünk, hogy sok szállóvendégnek is felkelti az érdeklődését ez a program.
Milyen nehézségekkel találtad magad szembe, amikor elkezdtétek a Gourmet Vacsorákat?
Az első nehézség az volt, hogy felkeltsük a szakma és a hétköznapi emberek kíváncsiságát. Nem tudtuk előre, hogy az ötletünk milyen fogadtatásban fog részesülni. A média-, és gasztronómiai szakemberek segítségével azonban sikerült elfogadtatni, és megismertetni a molekuláris gasztronómiát. A másik nehézség az első vacsora lebonyolítása volt, de szerencsére olyan jól sikerült, hogy már egy éve szeptembertől minden hónapban tartunk vacsorákat.
Hol szerzitek be az alapanyagokat?
Nagyon sok helyről, főként Magyarországról-Debrecen, Hortobágy, Budapest-, de külföldről is vásárolunk. Valamilyen szinten meg van kötve a kezünk, mivel mi egy szállodaláncolat vagyunk, a beszerzésünk korlátozott.
Milyen egyéb célokat tűztél ki még magad elé?
Elsősorban a Gourmet Vacsorákat szeretnénk fejleszteni és népszerűsíteni. Hosszú távú terveim között szerepel egy saját étterem, de ez még nagyon távoli cél.
Ez majdnem minden szakács álma, te milyen éttermet nyitnál legszívesebben?
Legszívesebben kettőt nyitnék, az egyik hagyományos lenne, ami a nap
i menüztetésről szól, illetve a rendezvényszervezésről. A másik egy ínyenc étterem lenne.
Ha választhatnál, melyik nagy séffel dolgoznál együtt?
Több példaképem is van, azokat kedvelem, aki nem rugaszkodnak el nagyon a valóságtól és hagyományos értelemben ehető ételeket szolgálnak fel.