
"Csodálatos volt minden, fantasztikus, hogy vannak még ilyen kezdeményezések!"- fakadt ki egy középkorú férfi, a szervező Kiss Gyula kezeit szorongatva. "Gratulálunk a szakácsoknak, ezekre az ízekre még sokáig fogunk emlékezni!" - áradozott egy fiatalasszony. "Gyerekek, ezt meg kell ismételni!" - kiáltotta érces hangon egy ősz bácsi.
Ilyen és ehhez hasonló mondatok keltek lábra és járták be a Gusta Bistro környékét óráról órára. Azon szerencsések, akik az eső ellenére részt vettek az I. Nemzeti Gulyás Nap debreceni helyszínén, nem mentek haza sem éhesen, sem csalódottan. Délután kettőkor a Divinus Étterem séfje, Ivanich András kezdte a kóstoltatást. Gulyásnyársainak fűszeres illata hamar belengte a helyiséget, ahová az eső elől behúzódtunk. Újragondolt gulyáslevese a megszokott ízeket tartalmazta, formájában hozott csak újat, ugyanis a levesben megfőtt zöldségeket és húsdarabkákat nyársra húzta, szervírozásnál a tányérra helyezte és aláöntötte a gulyáslevet. Az új tálalási forma tetszett, de igazából András jó kedélyű, közvetlen természete volt az, ami lenyűgözött.


Az idegesítően szemerkélő eső elállni látszott, ezért a következő étterem a Gusta előtt állította fel "ízlelő portáját". Asztalokat húztak össze, makulátlan fehér terítők lebbentek, széles karimájú tányérok, szifonok, elektromos sütőlapok sorakoztak katonás rendben a Hunguest Hotel Aqua-Sol séfjeinek keze nyomán. Sejtettük, hogy valami különleges készül, a párás levegő megtelt izgatottsággal, az emberek körülfogták a rögtönzött konyhát és kíváncsian figyelték a molekuláris gasztronómiai varázslatot, hogyan lesz egy egyszerű tejfölből felhő állagú habrózsa, hogyan serceg a véres bélszín az edényben - és hogyan zárják a marharagú szaftját önmaga burkába, mintha egy barna üveggolyó lenne, ami a szádban ízek milliárdjaira pukkan szét. Az apró, tégla formára vágott hagymás-kolbászos kenyér nem hasonlított a hagyományos kenyérre sem állagban, sem kinézetben. Fűszeres kolbászdarabokkal, hagymával ízesített ruganyos, sárga színű kenyérszelet volt, ami tökéletesen egészítette ki a félig átsütött bélszínt.
A Hunguest Hotel Aqua-Sol nagyvonalúsága megható volt, mert a korban, nemben vegyes érdeklődők közelről nézhették, szagolhatták a drága szarvasgombát, amit utolsó simításként az ételeikre is szeltek. Németh László séf csapata nem pusztán ételt szolgált fel, emelkedett hangulatot teremtett, mosolyt csalt az emberek arcára, és ami számomra a legfontosabb, bepillantást engedett a magas szintű gasztronómia egyik legkülönlegesebb, legextrémebb, és az átlagember számára legelérhetetlenebb műfajába, hidat emelve ezzel a hétköznapi ember és az éttermi konyhák zárt világa között.
A különleges ételek sora folytatódott, amikor a Gusta Bistro és a Pálma Étterem séfjei egymás mellett kínálták ételeiket. Kövér Sándor, a Pálma Étterem séfje arab gulyással készült, az éttermük színes, keleties ízvilágára utalva. Kétkedve tűztem villám hegyére a húsból és kurkumás rizsből álló falatot, ám amikor megéreztem az arab fűszerkeverék izgalmas ízkombinációit, a hús pedig szinte elolvadt a nyelvemen, önkéntelenül is lehunytam a szemem. "Hm, ez meglepően finom!" - súgta nekem teli szájjal kozmetikus barátnőm, és egy szempillantás alatt eltüntette a tányérjáról.
Már a rendezvény reggelén, kócosan és álomittasan is arra gondoltam, jaj de jó, ma újra megkóstolhatok valamit Gyöngyösi János főztjéből. János a Gusta Bistro séfje, és az én reménységem, hogy létezhet Debrecenben magyar bisztró. Ő és csapata zárta a sort háromféle étellel. A citromos mangalicakolbász újdonságként hathat laikus füleknek, pedig már Czifray szakácsmester 1829-ben kiadott szakácskönyvében is szerepel. János céljai között szerepel, hogy a rég elfeledett hagyományainkat felelevenítse, és a mai kornak megfelelő formában varázsolja újjá. Ami nekem a legnagyobb meglepetést okozta, az egy olyan étel új formába öntése, amit édesanyám minden héten asztalra tett gyermekkoromban: a magyar háztartások közkedvelt étele, a túrós csusza. Mivel gyermekként unalomig ettem magam belőle, egy alkalom kivételével nem is készítettem el magunknak. Ezen az estén azonban derelye formában, tejfölhabbal, baconchips-szel került elém, amit nagyon szórakoztatónak találtam. Bárcsak anyu is látta volna! A három összetevőt egy villára szúrva ismerős ízekre, régi hangulatokra bukkantam(Óh, azok a boldog, megfakult 80-as évek egy 2010-es, esős napon!), ám merőben új textúrába ágyazva.

Ezúton is gratulálok a megjelent séfeknek és csapatuknak, akik önzetlen munkával fáradnak azon, hogy régiónk gasztronómiája ismertté és elismertté váljon az országban.Köszönöm a Gustának, hogy helyet adott a rendezvénynek, és Kiss Gyulának, hogy képletesen szólva a kezemet fogja, és bevezet a gasztronómia mélyebb bugyraiba.
