Amikor a nemzet egy asztalnál ünnepel!

"Csodálatos volt minden, fantasztikus, hogy vannak még ilyen kezdeményezések!"- fakadt ki egy középkorú férfi, a szervező Kiss Gyula kezeit szorongatva. "Gratulálunk a szakácsoknak, ezekre az ízekre még sokáig fogunk emlékezni!" - áradozott egy fiatalasszony. "Gyerekek, ezt meg kell ismételni!" - kiáltotta érces hangon egy ősz bácsi.
Ilyen és ehhez hasonló mondatok keltek lábra és járták be a Gusta Bistro környékét óráról órára. Azon szerencsések, akik az eső ellenére részt vettek az I. Nemzeti Gulyás Nap debreceni helyszínén, nem mentek haza sem éhesen, sem csalódottan. Délután kettőkor a Divinus Étterem séfje, Ivanich András kezdte a kóstoltatást. Gulyásnyársainak fűszeres illata hamar belengte a helyiséget, ahová az eső elől behúzódtunk. Újragondolt gulyáslevese a megszokott ízeket tartalmazta, formájában hozott csak újat, ugyanis a levesben megfőtt zöldségeket és húsdarabkákat nyársra húzta, szervírozásnál a tányérra helyezte és aláöntötte a gulyáslevet. Az új tálalási forma tetszett, de igazából András jó kedélyű, közvetlen természete volt az, ami lenyűgözött.

A Viktória Étterem séfje, Tóth Lajos, kapros töltött káposztát kínált pogácsával. A tejfölös szaftban csücsülő apró káposzták debreceni módra készültek, melyben a kovászolt káposzta savanykás íze körülölelte a rizses töltelék édességét. Annak ellenére, hogy a szatmári töltött káposzta rendíthetetlen híve vagyok, a kóstolástól számított két másodpercen belül már azon gondolkoztam, pofátlanság lenne -e kérni még egy adaggal. Nem kértem, nehogy falánkságommal veszélybe sodorjam az élménybeszámolómat, mert ha már az elején megtömöm a madárgyomromat, hogyan fogok enni a többi ételből?

Az idegesítően szemerkélő eső elállni látszott, ezért a következő étterem a Gusta előtt állította fel "ízlelő portáját". Asztalokat húztak össze, makulátlan fehér terítők lebbentek, széles karimájú tányérok, szifonok, elektromos sütőlapok sorakoztak katonás rendben a Hunguest Hotel Aqua-Sol séfjeinek keze nyomán. Sejtettük, hogy valami különleges készül, a párás levegő megtelt izgatottsággal, az emberek körülfogták a rögtönzött konyhát és kíváncsian figyelték a molekuláris gasztronómiai varázslatot, hogyan lesz egy egyszerű tejfölből felhő állagú habrózsa, hogyan serceg a véres bélszín az edényben - és hogyan zárják a marharagú szaftját önmaga burkába, mintha egy barna üveggolyó lenne, ami a szádban ízek milliárdjaira pukkan szét. Az apró, tégla formára vágott hagymás-kolbászos kenyér nem hasonlított a hagyományos kenyérre sem állagban, sem kinézetben. Fűszeres kolbászdarabokkal, hagymával ízesített ruganyos, sárga színű kenyérszelet volt, ami tökéletesen egészítette ki a félig átsütött bélszínt.

A Hunguest Hotel Aqua-Sol nagyvonalúsága megható volt, mert a korban, nemben vegyes érdeklődők közelről nézhették, szagolhatták a drága szarvasgombát, amit utolsó simításként az ételeikre is szeltek. Németh László séf csapata nem pusztán ételt szolgált fel, emelkedett hangulatot teremtett, mosolyt csalt az emberek arcára, és ami számomra a legfontosabb, bepillantást engedett a magas szintű gasztronómia egyik legkülönlegesebb, legextrémebb, és az átlagember számára legelérhetetlenebb műfajába, hidat emelve ezzel a hétköznapi ember és az éttermi konyhák zárt világa között.

A különleges ételek sora folytatódott, amikor a Gusta Bistro és a Pálma Étterem séfjei egymás mellett kínálták ételeiket. Kövér Sándor, a Pálma Étterem séfje arab gulyással készült, az éttermük színes, keleties ízvilágára utalva. Kétkedve tűztem villám hegyére a húsból és kurkumás rizsből álló falatot, ám amikor megéreztem az arab fűszerkeverék izgalmas ízkombinációit, a hús pedig szinte elolvadt a nyelvemen, önkéntelenül is lehunytam a szemem. "Hm, ez meglepően finom!" - súgta nekem teli szájjal kozmetikus barátnőm, és egy szempillantás alatt eltüntette a tányérjáról.
Már a rendezvény reggelén, kócosan és álomittasan is arra gondoltam, jaj de jó, ma újra megkóstolhatok valamit Gyöngyösi János főztjéből. János a Gusta Bistro séfje, és az én reménységem, hogy létezhet Debrecenben magyar bisztró. Ő és csapata zárta a sort háromféle étellel. A citromos mangalicakolbász újdonságként hathat laikus füleknek, pedig már Czifray szakácsmester 1829-ben kiadott szakácskönyvében is szerepel. János céljai között szerepel, hogy a rég elfeledett hagyományainkat felelevenítse, és a mai kornak megfelelő formában varázsolja újjá. Ami nekem a legnagyobb meglepetést okozta, az egy olyan étel új formába öntése, amit édesanyám minden héten asztalra tett gyermekkoromban: a magyar háztartások közkedvelt étele, a túrós csusza. Mivel gyermekként unalomig ettem magam belőle, egy alkalom kivételével nem is készítettem el magunknak. Ezen az estén azonban derelye formában, tejfölhabbal, baconchips-szel került elém, amit nagyon szórakoztatónak találtam. Bárcsak anyu is látta volna! A három összetevőt egy villára szúrva ismerős ízekre, régi hangulatokra bukkantam(Óh, azok a boldog, megfakult 80-as évek egy 2010-es, esős napon!), ám merőben új textúrába ágyazva.

Az I. Nemzeti Gulyás Napon valóban esett az eső, és lassú, hideg szél fújt, de ha ma visszagondolok, nem ez jut eszembe, hanem az egy helyen, egy szellemben összegyűlt civilek, szakácsok, újságírók, gasztrobloggerek jóllakottan csillogó szemei, az elégedett mosolyuk, ahogyan az ernyő alatt tányérral a kezükben beszélgetnek, véleményeket cserélnek. Eszembe jutnak a gyanútlan arra járók, akik gyerekestül, kutyástul csatlakoztak hozzánk, hogy részesei legyenek egy hétköznapi varázslatnak, amit úgy hívnak, I. Nemzeti Gulyás Nap.
Ezúton is gratulálok a megjelent séfeknek és csapatuknak, akik önzetlen munkával fáradnak azon, hogy régiónk gasztronómiája ismertté és elismertté váljon az országban.Köszönöm a Gustának, hogy helyet adott a rendezvénynek, és Kiss Gyulának, hogy képletesen szólva a kezemet fogja, és bevezet a gasztronómia mélyebb bugyraiba.

I. Nemzeti Gulyás Nap Debrecenben

Amikor először olvastam eme megmozdulásnak a nevét, mosoly ült ki az arcomra, "istenem, mi ez már megint!". Aztán Csíki Sándor gasztronómus honlapján elolvastam, miért is fontos, hogy legyen egy napunk, amikor "magunkat, múltunkat és jelenünket vállaljuk a jókedvű étkezés örömével együtt.". A rendezvény kitalálásának napjától számítva, ezrek csatlakoztak a megmozduláshoz, melynek lényege, hogy augusztus 28-án, szombaton országszerte gulyást, pörköltöt, vagy lecsót készítenek a magyarok. Akinek nincs kedve otthon főzőcskézni, az ellátogathat városának erre az alkalomra kijelölt éttermébe/éttermeibe.
Hogy miért pont Gulyás Nap?"Mert a gulyás (goulash, gulasch, goulache, гуляш, רועה, guláš, stb.) a legismertebb magyar ételnév, amin belföldi vélekedésünk és berzenkedésünk mit sem változtat. Ahogy a változatos itáliai regionális konyhák gazdag választékából a nagyvilág a pizzát és a spagettit nevezné meg, vagy a hihetetlenül színes török konyhából a döner kebabot említené meg, úgy a magyar konyha hallatán a nagyvilágnak a gulyás jut eszébe. Ez egy olyan tény, amin változtatni nem tudunk. Azon azonban igen, hogy napjainkra a cseh és szlovák gulyás lassan már nagyobb becsben van, mint a magyar. Márpedig – tudomásul kell vennünk – a gulyás helyébe még nem lépett más étel, vagy ételcsalád, amivel a világ azonosítana bennünket, s amivel mi saját magunkat azonosíthatnánk."(Csíki Sándor)

Debrecenben 5 étterem csatlakozott a programhoz, akiket a Gusta Cafe sarkán kialakított portán találhatunk meg 14 és 19 óra között. Óránkénti váltásban fogják bemutatni ételeiket, amiket kimondottan erre a napra készítenek. Kóstolóik ingyenesek, csupán egy egyszerű válaszra kell megfelelni cserébe.

Ízelítő az íz-kavalkádból:

Divinus Hotel - Gulyás nyárs

Viktória Étterem - Kapros töltött káposzta, kovászolt káposztából
Hunguest Hotel Aqua-Sol - Vörösboros marharagu borecet zselével és kolbászos-hagymás kenyérrel

Pálma Étterem - Arab "gulyás" kurkumás rizzsel

Gusta Bistro - Harcsaderék vaslapon sütve, fokhagymás tejfölhabbal, túrós csusza derelyével, bacon chipsszel

Gusta Bisztró - innovatív konyha Debrecen szívében

A belváros szívében található Gusta Csemege nyitásának harmadnapján - a szokásos szombati piacolás, kávézás, könyvesboltozás után - ültünk be először a Gusta Bisztróba, hogy kipróbáljuk Debrecen legújabb vendéglátóhelyiségét, ami magyaros bisztróként aposztrofálta magát. Már pusztán az a tudat, hogy a város szívében valaki a bisztró jelzőt aggatja éttermére, felkeltette az érdeklődésemet, és hogy jellegét magyarosra szűkíti, az végképp megemelte a vérnyomásomat. Még ha a találmány nem is egészen új, üdítő újdonságként hatott lelassult városunkban.
Úgy éreztem, évek teltek el a renoválási munkák és a megnyitás között, és már türelmetlenül vártam, hogy elfoglaljuk a legjobb asztalt, és kihozzák nekünk a legjobb bisztrófogást, amit valaha ettünk. Az üveggel letakart bőrasztalon egy magányos étlap árválkodott, gyanútlanul lapozgattuk, hogy kiválasszuk az előételt. Eltelt 10 perc is, mire hozzánk futott egy felszolgáló, és sietve közölte, még nem nyitott meg a konyha, csak innivalót szolgálnak fel. Mint amikor vizet öntenek az izzó parázsra, úgy éreztük magunkat. El kellett telnie pár hónapnak, hogy egy újságíró barátom javaslatára felhagyjak büszkeségemmel, és visszamenjek egy szintén piacolós, kávézós szombaton.
Leplezetlen mohósággal ültem be újra, mert tudtam, hogy a legjobb kezekben leszünk, ha Gyöngyösi János, a Guszta séfje fogja elkészíteni az ételeinket. Ambiciózus, precíz, és tudásra éhes séfnek ismertem meg, aki - meglátásom szerint!- a nyíregyházi Hotel Pagony tulajdonosának maradi és fullasztó vezetése alatt nem tudott kibontakozni. Most azonban itt a Guszta Bisztró, ahol bebizonyíthatja, van helye a legjobbak között. E hosszú bevezető után csapjunk hát a lecsóba, jöjjön egy meglepően izgalmas szombati ebéd!
A debreceni éttermekben már olyan régen volt részem vendégváró falatokban, hogy szabályosan tátva maradt a szám, amikor a nagyon kedves felszolgáló elénk rakta a ház ajándékát. "Amíg az ételeik elkészülnek" - mondta, és finoman tovasuhant.


Átmelegedett lélekkel, cinkosan összenéztünk a férjemmel, "mintha újra Franciaországban lennénk", konstatáltuk szavak nélkül.
Hatalmas fehér tányérunkon két szelet helyben sütött házi kenyér, mellette csinos kis kerámiatálban vörösen izzó sültpaprika-krém, zsenge hagymacsírával megszórva. A tömör kenyér és a lágy paprikakrém harmonikus elegyében váratlanul bukkan fel a hagymacsíra roppanós csípőssége. A letisztult, könnyű, de pikáns ízek játékát egy szem lédús koktélparadicsommal öblítheted le, hogy ízlelőbimbóid készen álljanak az előételre.
A magyarok többsége nem igazán tudja, mi fán terem az előétel, hiszen hagyományosan levessel kezdjük, laktató főétellel folytatjuk, és süteménnyel zárjuk az ebédjeinket, így mire felállunk az asztaltól, úgy érezzük, egy dömper költözött a hasunkba. Ez a jelenség az, amit a francia hagyományokra épülő bisztrók hírből sem ismernek. A Gustában sincs ez másképp, ahol Én, a madárgyomrú, töretlen étvággyal ettem végig négy fogást úgy, hogy bár nagyon is jóllaktam, nem húzott le a kővé vált gyomrom. Előételnek sült kecskesajtot rendeltem karamellizált zöld almával.


A Franciaországban felszolgált sült kecskesajthoz hasonlót még nem ettem itthon, mert egész Magyarországon hiánycikk az a fajta sajt, amit odakinn használnak erre a célra, de igazán elismerésre méltó, hogy a Gustában a helyi sajtkészítők termékeivel igyekeznek életben tartani ezt a kötelezően bisztrós fogást. Ízre nem okoz meglepetést, a jól ismert animális íz fogad, a már megszokott puha és édes zöld almával.
Az Ököruszály-leves azonban tartogat egynéhány meglepetést. Első ízlelésre visszarepít a nagyhalászi nagymamám diófa ebédlőasztalához, ahol vasárnaponként aranysárga húsleves csorgott le az államon. Az ököruszály-leves bizarr neve mögött áttetsző, bársonyos, gazdag zamatú húslé rejtőzik.


Az ököruszály, más néven marhafarok, sokáig csak a pult alól volt beszerezhető, de manapság már egyre több helyen látom a hentesek kínálatában. Hogy veszik-e a debreceniek, abban nem vagyok biztos, pedig mennyei vasárnapi leves készülhet belőle. Ha ott jársz, kötelező megkóstolni! A Gusta-féle levesnek egyedülálló minőségét a házi készítésű metélt is emeli. Tudomásom szerint nincs a városban még egy olyan hely, ahol nemcsak a kenyeret, de a levesbetétnek szánt tésztát is házilag készítik. Elragadtatottságomban egyre nehezebben esett elfogultnak és szigorúnak maradnom, ezért a második fogáshoz nem mertem bort rendelni. Pedig a Lassan sütött kacsacomb mellé csábosan kínálgatja magát az AKUTYAFÁJÁT! elnevezésű bor.


Az ételek neve alatt feltüntetett, speciális borkínálat mankót nyújt a laikus borfogyasztók számára ( bár én kedvemet lelem a pincérek ez irányú tudásának letesztelésében).
Végre egy kacsacomb, amit nem párolt káposztával és tört burgonyával tálalnak! A lassú sütés következtében a hús puha és lédús, nincsenek benne kiábrándítóan száraz részek, a csontról könnyedén válik le a rózsaszín hús. A burgonyasalátát rukkolával(más néven borsmustárral) keverték össze, aminek borsos felhangja frissítően hat a szájban. Mintha mustárt vagy ecetes hagymát is érezni vélnénk benne, pedig semmi más nincs benne a rukkolán kívül. A combot és a köretet óvón veszi körbe a neonfényű petrezselyemolaj. Látványra kicsit furcsa, de ha belemártjuk a villára felszúrt krumplifalatot, értelmet nyer a jelenléte.



A férjem által rendelt Borjúpofa-pörkölt, kolbászos tarhonyával gonosz késdöfés volt a szívembe. Tudta, hogy nem szeretem a pörköltet, és tudta, hogy meg akarok kóstolni mindent, amit kihoznak. Magamban már azon gondolkoztam, hogyan fogok finoman bosszút állni, amikor fogta a kését, hozzáérintette a paprikás szaftban csücsülő húsdarabhoz, és nem hazudok, de a kés úgy csusszant a tányér aljáig, mintha vajba vágott volna. "Adjál csak egy falatot!" - mondtam azonnal, és bár még mindig nem pörköltet fogok rendelni legközelebb, leszögezném, hogy aki szereti, annak ez mérce lesz a továbbiakban. A kolbászos tarhonya szintén házi készítésű tésztából áll, és hogy az elfogyasztójának szavait idézzem: "a puha hús nagyon klassz a ropogós kolbásszal, de a tészta nem is tarhonya...mindegy, mondjuk finom."


Már kezdtem jóllakni, ám desszert nélkül sehova! A kínálat magyaros vonulatát szándékosan kerülve a Valrhona csokoládé-mousse mellett döntöttem. Könnyű, habos, légies édesség, eperkompóttal megbolondítva. A tálalás nem az igazi, az elfolyó eperszószt érdemes lenne megregulázni. Ennek ellenére kitűnő záróakkord a kicsit franciás-nagyon magyaros ételsor végére.
A Gyöngyösi János által vezetett konyha hagyományos magyar ételeket vonultat fel innovatív formában, hogy bárki, aki betér, megtalálja a fogára valót. Ismervén a debreceni viszonyokat és ízlésvilágot, érthető, hogy egyelőre miért nem lehet francia mintájú bisztrókonyhát üzemeltetni, arra azonban érdemes lenne törekedni, hogy lassacskán, talán 2:1 (magyar:francia) arányban olyan könnyű, francia ételek is felsorakozzanak az étlapon, ami a gyengébb gyomrú, világot járt közönség ízlését is tükrözi. Szó sincs róla, hogy ne szeretném a hazám ételeit, de szeretek kipróbálni új ízeket, nyitott vagyok az újdonságokra, és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
A helyiség berendezése általában másodlagos jelentőségű számomra, de nem tudom nem leírni, hogy a bútorokat túlságosan nehézkesnek, a bisztróhangulattal élesen ellentmondónak találtam. A tekintélyes bútorok ránehezednek a vendégre, aki a nagy székben, a nagy asztal mellett úgy érzi, mintha kisgyerekké töpörödött volna. Kicsit légiesebb, bisztrósabb berendezéssel nagyobb teret, több férőhelyet lehetne biztosítani.
Az árak meglepően barátságosak, az alapanyagokat a helyi piacról szerzik be, napi ajánlatukat ennek megfelelően a legfrissebb szerzeményekből állítják össze (!).

A kifinomult konyhatechnológiai eljárások alkalmazását célul kitűző étteremben teremtő energiával, európai színvonalú ötletekkel, szakmai elhivatottsággal megáldott séfek dolgoznak, akiket ha nem becsülünk meg, sosem kerülünk fel az ország gasztronómiai térképére.
Brillat-Savarin szavaival élve "az ízek száma végtelen", és ezt a Gusta Bisztró be is bizonyítja nekünk, nincs más dolgunk, mint engedni a csábításnak, és beugrani reggelizni, ebédelni, vacsorázni, vagy csak kávézni.

GUSTA CAFE
4026 Debrecen, Piac utca 16.
Nyitvatartás: H-P:7.00-22.00, Sz:7.00-22.00,V:7.00-22.00
Asztalfoglalás:+36 30/338-5969
www.gusta.hu

Bor, mámor...Bénye - 2010. augusztus 6-7.

Tavaly nyáron értesültünk róla, hogy egy új fesztivál van kialakulóban Erdőbényén. A rendezvény főbb irányvonalai a bor-ételek-jó hangulat, ami a festői falucska utcáin elkíséri az odalátogatót. Mert ezen a fesztiválon nem elkerített területek vannak, hanem maga a falu, lakóival, borászaival, kézműveseivel alkotja a fesztivál terepét. Ha elindulsz a fő utcán, betérhetsz bármelyik nyitott kertkapun, ami mögött kedves nénik és bácsik várnak házi boraikkal, házi süteményeikkel. Ha egy-egy udvarban nagyobb tömeg gyűlik össze, akkor biztos lehetsz benne, hogy a híres gasztrobloggerek valamelyikével vagy mindegyikével fogsz találkozni, akik saját főztjeiket kínálják a borod mellé. A hangulat varázslatos, a tiszta levegő vadfűszerek illatát viszi körbe a falun, a környező vendéglátóhelyek zenével, programokkal várnak. A fellépők között szerepel a Hot Jazz Band, Gryllus Vilmos, El Tactico Grande, Forgó Együttes, Whiteful Jazz Quartett. Lesz fröccs szeminárium, borkóstolás, kádárbemutató, táncház...minden, ami egy tökéletes hétvégéhez kell.
Bővebb információk: http://bormamorbenye.hu

Új ízek, új szemlélet: Mathieu Defranes

Ígéretemhez híven újra ellátogattam a Calico Jack Pub-ba, hogy megkóstolhassam Mathieu Defranes, francia séf ételeit. Kíváncsi voltam, hogy a keddi sós fácán emlékét el tudja-e velem feledtetni, ezért szombat délben együtt ebédeltünk Kácsor Zsolt újságíró barátunkkal, aki hétfő óta Mathieu-rajongó. Míg az ételünkre vártunk, szenvedélyesen újságolta el, hogy ez a Mathieu gyerek egy hihetetlenül kedves, alázatos, rendszerető ember, aki a konyhán elpakol maga után, aki a nap elején összeírja a teendőket, akinek a magyarokét megszégyenítő munkamorálja van, és úgy egyébként egy fantasztikus figura...szerelem a köbön. Mindez nagyon szép, a szívünket már felmelegítették, de engem inkább az érdekelt, hogy ma mit találunk a tányérunkon. Rendeltünk. Egy előétel kivételével megrendeltük a francia kínálatot. A mai napig nagyon bánom, hogy kedden nem volt nálam a fényképezőgépem, mert most össze tudnánk hasonlítani, milyen Gombás fácán terint szolgáltak fel akkor és milyet most.

A múltkori sós borzalom után ez maga volt a megtestesült harmónia. A kalács, ami kedden lemaradt a tányérról, kötelező eleme ennek a fogásnak, amit a következőképpen kell elfogyasztani: végy egy darab kalácsot, helyezz rá egy szelet fácán terint, halmozz rá vöröshagyma chutney-t, és díszítsd salátalevéllel. Majd egy határozott, de még illendő lendülettel tüntesd el a szádban. A kalács, neutrális hírvivő anyagként egyensúlyozza ki a terin és a chutney fűszerességét ízlelőbimbóidon. Ez az otthoni ízeket megidéző, de mégis újszerű ízélmény hiányzott nekem az első alkalommal. Most azonban kárpótoltak, és ha felkerülne az étlapra, én mindig megrendelném a söröm mellé. Az előétel után megérkezett a Camamberttel töltött csirkemell erdei körettel, valamint a Rizlinges pisztráng zöldséges flan-nal.
Nem kedvelem túlságosan a csirkemellet, mert gyakran tálalják fel ízetlenül és szárazan, ezért felajánlottam Kácsornak, hogy azt rendelje ő...bár ne tettem volna!
A hal finom volt, és bár színre kicsit hulla-fakó, az íze kárpótolt a látványért. A párolt halat egy könnyű, tejszínes szósz ölelte körül, mellette zöldség flan, amit úgy tudnék lefordítani annak, aki nem látott, nem kóstolt még ilyet, hogy zöldségpástétom.
Az egész étel nagyon franciás volt, légies, egyszerű és finom. Egy valami hiányzott csak ehhez a fogáshoz, a halkés. De ez nem Mathieu hibája.
Mivel -természetesen- loptam Kácsor csirkéjéből, bátran állíthatom, hogy állagra puha volt, a sajt tényleg camambert volt (bár Magyarországon teljes bizonyossággal sosem állíthatod, hogy eredeti összetevőt tartalmazó étel van a tányérodon, amíg saját szemeddel nem látod, honnan szerzik be, erre pedig nem sok esélyed van, hacsak nem te vagy a beszerző... vagy a beszerző csaja), az erdei szósz édes-savanyú, de oly módon, hogy ne a kínai kifőzdék szecsuáni csirkéjét idézze fel benned, hanem adjon egy új ízkombinációt, amit ezidáig nem ismertél. Karamellizált póréhagyma, krumpli, gomba valamint bacon, áfonyadzsem és pecsenyelé segítségével alkotta meg a séf ezt a különleges szószt, amin a csirkemellek pihentek. Nagyon finom volt, és nagyon jól harmonizáltak a camambert sajttal.
Egészen idáig megőriztem a hidegvéremet, és igyekeztem úgy leírni az ételeket, hogy elképzelhetőek legyenek - nem tudom, milyen sikerrel.
De ami most jön, arra nincsenek evilági szavak. Legfeljebb magánhangzókkal tudnám leírni, mit éreztem, amikor megízleltem a csokoládé fondant-ot: óóóóúúúúééééííííááááeeeeaaaaaűűűűűűőőőő!


Ez a desszert, a desszertek királya. Viszont ezt a címet csak és kizárólag a citrom szörbettel való szoros együttműködésben érheti el. Mert három falat után, amikor a se nem édes, se nem keserű csokoládé már eltömíti az ízlelőbimbóidat, a friss, se nem cukros, se nem savanyú szörbet lemossa a csokoládét, felfrissíti a szádat és a gyönyörtől elhomályosult elmédet, hogy aztán az egész ájulás kezdődjön elölről egy újabb falat csokoládéval. Muszáj lenne az étlapon szerepelnie, muszáj lenne minden nap enni belőle, mondjuk reggelire, ebédre, vacsorára. Egy kérdés merült fel csak bennem: hol volt a kakukkfű?
A Vörösborban áztatott körte panna cottával nem nyerte el a tetszésemet, mondjuk a fondant után eleve vesztesként indult a csatába.

A gondom az volt vele, hogy először is a panna cotta nem francia. Másodszor pedig túl visszafogott ízű desszert, amit édes gyümölcsszósszal vagy kompóttal érdemes társítani. A körtére ugyanez igaz, egy levendulás vagy egyéb fűszerrel bolondított vanília fagylalttal sokkal emlékezetesebb desszert alkotható belőle.
Összességében az a véleményem, hogy Mathieu-nek nem lenne szabad visszamennie Franciaországba. Itt kellene maradnia, hogy bebizonyítsa a debreceni séfeknek, van élet a Brassóin és a Birkapörköltön túl, és hogy élnek ebben a városban olyan emberek, akiknek kulináris igényei túlmutatnak az elmúlt 200 év elnyűtt fogásain. Nekünk, debrecenieknek pedig kötelességünk étterembe járni, hogy a fenti tételt jelenlétünkkel támasszuk alá.