2010. október 8., péntek

Potimaron-krémleves

A piac, a  meztelen igazság. Mert púderezheti magát akárhogyan egy nép vagy egy ország, ha kimész a helyi piacra, meglátod, milyen is valójában. Imádom a magyar piacokat, és örömmel látom, hogy egyre több ember tervezi úgy a hetét, hogy akár magányos, akár családi programként, szereplejen az életében.

A francia piac egy hangulat. És ha zenét kellene társítanom hozzá, akkor a Lecsó című mesefilm főcímzenéje lenne az. Nyüzsgő, vibráló, színes forgatag, ínycsiklandó illatokkal, hogy szinte beleszédülsz. Az árusok kiabálnak, megszólítanak, lenyesnek egy darabot a sonkából vagy sajtból, és odanyújtják, hogy kóstold meg. Mindegyik azt mondja, hogy övé a legjobb, hogy ilyen finomat még nem ettél, és igazuk van, mert mindegyik olyan, mintha annál jobb nem létezne a Földön.

Nem tudtuk, mit akarunk főzni, improvizálni akartunk a kínálat alapján. 
A franciák nem rajonganak úgy a levesért, mint ahogyan mi, és ha főznek is, akkor általában krémlevest, amit nem ebédre, hanem vacsorára fogyasztanak. Kriszta szerint most van igazán szezonja a sűrű zöldségkrémleveseknek, legfőképpen a potimaronból készült édeskés, narancssárga krémlevesnek, amit kevés sóval és fahéjjal ízesítenek.


A potimaront nálunk Hokkaido-töknek hívják. Ha nem találjuk ezt a fajtát, akkor sem kell lemondani a levesről, bátran készíthetjük sütőtökből.

Potimaron-krémleves


Hozzávalók:

1 Hokkaido-tök (vagy sütőtök)
1 l víz
5 db gesztenye (már nálunk is kapható kész állapotban, itt befőttesüvegben árulják)
csipet só
1 kk. házi fűszerkeverék: fahéj-szegfűszeg-szerecsendió

A tököt megmossuk, meghámozzuk, és felkockázzuk. Ez egy kicsit nehéz feladat, de nem megoldhatatlan, ha van a közelünkben egy használható férfiember. A tökdarabokat dobjuk a forrásban lévő vízhez, ami kb. 1 liter, gyakorlatilga pedig annyi, hogy ellepje a tököt. Sózzuk, és főzzük 20-25 percig, amíg a tök megpuhul. Ha kész, turmixoljuk, és fűszerezzük. Tálaljuk mlegen, díszítésként tejszínnel vagy tejföllel meglocsolva.
Laktató, és sok bétakarotint tartalmazó leves. Tejszín nélkül fogyókúrázóknak is ajánlom!

8 megjegyzés:

ani írta...

ha# ez a piac kesz! elkepzelem magam ahogyan jucaval ke##esben se#alok es a gasz#ronomiai csodakrol csacsogunk vagy eppen Raffal kilora vesszzuk az inyenc saj#oka# es szalamika#. Egyszer csak bejon az egyik! :)Erzem Franciaorszag gasz#ronomiaja kicsinalna az izlelobimboim, a bazsalikomos paradicsomszosz mar nem is lenne nagy kunsz#!

Eliza #underbogyo a kepeken, a diogyuj#oge#os kep csodala#os!

ani írta...

jaj es a kepeken nyuszik vannak? Zsuzsi idegze#e hogy birna a Poppy sors#arsaival #or#en#eke#?

igerem nemsokara lesz # be#um!

Betűtészta írta...

Ani, hát azt kell mondjam, a bazsalikomos paradicsomszósz tényleg nem nagy kunszt ezen a vidéken. Nem összehasonlítható a két nemzet gasztronómiája, mert mindkettő értékes, de a francia nem véletlenül első. :-)

Betűtészta írta...

Az olasz piacok egyébként vannak ilyen jók, csak el kell mennetek majd egyhez. Zsuzsi és a vegetáriánus olvasók biztos kiakadnak a nyúltetemek láttán, de ez volt vele a célom...:-)

ani írta...

Van olasz piac Pianoban! A nagy halarus melle##, emlekszel? he#en#e 3x, mer# nagy az erdeklodes! De en mar csak Rober#a#ol vasarolok, mer# szerez#ek nekem koriander#! Nagy szo!
bevallom ugy #unik mindke# nemze# imad enni. Az olaszok sok konnyen elkeszi#he#o e#el# csinalnak he#koznaponken#, emlekszel en is. Neha elszoszmo#olunk unnepnapokra es vasarnapra a konyhaban, de a cucina povera #erjed# el a he#koznapokra. A dolgozo nok nagy segi#sege. De azer# valljuk be nem konnyu felada# mege#e#ni he#en#e 14x a csalado#!Szerin#em az olaszok nagyon in#enziven elik az ele#uke#, minden# elemi erovel csinalnak, legyen az munka, eves, veszekedes (ami csak kozben parbeszed).A franciak pedig sokkal nyugod#abban, halkabban,finoman eszege#ve csinaljak.Nem?

Ami# eddig eszre ve##em, hogy mindke# orszagnak meg vannak a regios speciali#asiak, es azok#ol beajul az ember. Es mernek ragaszkodni hozza es #ovabb finomi#ani. Ezer# olyan jok a nagymamasu#ik, mer# ev#izedek ala## #okelesi#e##ek, nem igy gondolod? Azer# a pizza egye#eme#, igy hivjak a legjobb pizzazo# nehez lenne leu#anozni! Vagy az i##eni #engeri herken#yuke# o## elkeszi#eni, min# ahogy neem sincs po#imaron #okom! #egye#ek el a magjabol!!!!

Furcsallom, hogy a franciak nem levesesek, en mindig is az# hi##em, hogy renge#eg leves# keszi#enek.

Na be#u#esz#a a nyuszi#ulajdonosoka# kicsinal#a!

Betűtészta írta...

Positanoban a halárus mellett? Én miért nem emlékszem?
A franciák gyakran esznek házon kívűl, mert sokat dolgoznak. Egy anyuka náluk nem marad otthon a picivel, csak 3 hónapot!!! Aztán visszamegy dolgozni. Ebédelni a közeli bisztróban vagy kantinban ebédelnek, otthon esznek egy levest és kenyeret kb. 3 féle sajttal. Baráti társasággal is gyakran járnak étterembe, szóval rájuk nem jellemző, hogy anya otthon robotol a konyhában és hetente 14szer eteti a családot. Itt vannak Nounou-k (ejtsd: nunu), akik az otthonukban vigyáznak a picikre, amíg anya dolgozik 12-ig vagy 15-ig.

Betűtészta írta...

A franciák tényleg nagyon lassan esznek, egy ebéd hétvégén 12kor kezdődik, és 17kor fejeződik be...szörnyű! :-) A magyarnak már kopog a szeme, de ők még olajbogyót csipegetnek. :-)
A régiós specialitásokkal akartam még írni, hogy a lyoni ételek nem lettek a kedvenceim, elég zsírosak.
De ezek a kolbászok és sajtok, uram atyám, függődéget okoznak!

ani írta...

#e no! Nem posi#anoban, hanem piano di sorren#oban van a piac. Posi#anoban el se fernenek! :) Gondolkod#am raj#a mier# nincs i## piac.. Eloszor is renge#eg embernek van foldje, praianoban meg ugy! Es #ermelnek maguknak zoldsegeke#. I## az#an szezon szerin# fozunk!A helyi bol#okban pedig agerolabol jo## szalamik es mozarellak vannak.

Olaszorszagban anyanak lenni nagy onfelaldozas. I## sajnos nem nagyon le#ezik reszmunkaido! So#! anya vagy nem anya, egy he# 6 munkanapbol all, es sok helyen van sziesz#a, igy gyakorla#ilag egesz nap dolgozik az ember.Persze en egy kicsi faluban lakom,igy persze mas. Falu vagy varos, sok anyuka babysi##er# vesz fel. De al#alaban az olasz anyukak i##hon maradnak amig oviba nem mennek a gyerekek.
A bisz#roka# nagyon irigylem :) Sajnos a mi kozelunkben nincs ilyen! Negy csillagos e##ermekkel vagyunk korulveve, na meg a Bar Bruno, es valljuk be a szivem melyen hiaba nagyon nehez 14x fozni, azer szeressem csinalni.Es a be#u#esz#as recep#eke# is kiprobalom. Ezer# olyan jo a blogod,mer# megsporolod nekem a szakacskonyvnezege#es#! :)