2010. október 16., szombat

Borban párolt nyúl árpagyönggyel

Mindenhol jó, de legjobb otthon - tartja a mondás, ám én inkább azt mondanám, hogy mindenhol jó, ahol a férjem is ott van velem. Kellett pár nap, míg visszajöttem a Föld nevű bolygó Magyarországnak hívott országába nemcsak testileg, hanem lelkileg is, de itt a helyem, ebbe bele kell törődni. Ám nosztalgiázni nem bűn, ahogyan nyulat enni sem az, az pedig (talán) végképp nem, hogy ez is egy egyszerű recept. Kisgyermekes anyukák is elkészíthetik, mert az első 10 perc kivételével minden megy magától, mint a karikacsapás.


Borban párolt nyúl árpagyönggyel



Hozzávalók:

4 nyúlgerinc
1 evőkanál provanszi fűszerkeverék
olaj
3 dl fehérbor
2 evőkanál vaj
4 evőkanál árpagyöngy ( 4 embernek)
1 l víz

A nyuszit mossuk meg, papírtörlővel töröljük szárazra. Egy lábosba öntsünk 1 liter vizet, majd ha forr, tegyük bele a 4 evőkanál árpagyöngyöt. Körülbelül 40 percre van szüksége, hogy megpuhuljon, addig bőven elkészíthetjük a nyulat.
Egy vastag aljú edénybe öntsünk kevés olajat, és a besózott, provanszi fűszerekben meghempergetett nyulat 2-3 percig mindkét oldalán pirítsuk egy kicsit, hogy kérget kapjon. Öntsük fel a borral, fedjük le fedővel, és főzzük mérsékelt tűzön 30 percig. Ha kész, egy kisebb edénybe öntsük át a nyuszi alatt összegyűlt húslét, és keverjük el benne a vajat. Ezzel locsoljuk meg tálaláskor az árpagyöngyöt.

Tipp: karakteres cseh sörök illenek hozzá, mint a Pilsner vagy a Staropramen.



6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pont tegnap csináltunk vörösborban párolt Bambit fokhagymás-borsos ízvilággal és galuskával, ezt az árpagyöngy-dolgot mindenképpen ki fogom próbálni, jól néz ki!

Ms. Poppy írta...

Ezt máris szeretem, főleg a Staropramen miatt.:P
Tényleg milyen egyszerű, de fantasztikus étel! Elteszem talomba, és alkalomadtán (ha nyuszihoz jutok) kipróbálom.

Betűtészta írta...

Kedves Névtelen és Poppy! Örülök, hogy tudtam nektek mutatni valami érdekeset! Az árpagyöngy hanyagolt köret, pedig nagyon finom, érdemes beépíteni a mindennapokba. Majd írjátok meg, hogy sikerült! Hajrá, hajrá! :-)

ani írta...

Annyira jo, hogy ennyire egyszeruen #alal#ad a nyuszika#! Igazi komfor#e#elnek #unik, amivel az ember beulhe# a kedvenc soroza#a ele! Legalabb nem gondol a nyuszi szepfuves eloele#ere :) Gondolom ir#o nehez lehe# visszaszokni Debrecenbe egy lyoni he# u#an, de csinald az igenyes blogod es varazsolj minke# Franciaorszagba!

Betűtészta írta...

Köszi Ani! Nos, nem könnyű a jóból kiszakadni, de kaptam pár ötletet a blogra vonatkozóan, és attól most tele vagyok életenergiával! :-)

Betűtészta írta...

Ételenergiával! :-)