Oroszlános Borvacsora a Muslincában

Tegnap este kétféle embertípus volt Debrecenben. Amelyik ott volt a Muslincában és amelyik nem. Hogy ki járt jobban? Én biztosan, mert szűk családi és baráti körben tölthettem el egy estét kitűnő ételek és jó borok mellett, melyeket az Oroszlános Borvendéglő hozott el nekünk Tállyáról. Az egykori Szirmay kúriában kialakított borvendéglő Tokaj-Hegyaljának az egyik legszebb és leginnovatívabb vendéglátóhelye. Konyhája híres a friss és helyi alapanyagok használatáról, szezonális ajánlatairól, saját készítésű kenyereikről és lekvárjaikról, maga a borvendéglő pedig saját borairól, melyet Szirmay-kúria néven forgalmaznak. Mivel követik a  vidéki polgári és népi konyha hagyományait, nemcsak az évszakokat, hanem az ünnepeket is szem előtt tartják étlapjuk kialakításakor. Ahogy a honlapukon is írják: "Szeptemberben erdei gombától illatozik a ház, és megjelennek az étlapon az ősz gyümölcseivel, szőlővel, körtével, almával, dióval, birsalmával készült ételek. Novemberben túlsúlyba kerül a liba, az adventi és a karácsonyi időszakban pedig a pisztrángból és pulykából készült fogások jellemzők."
Ennek ismeretében nem csoda, hogy izgatottan vártuk az estét, amikor megismerhetjük Gergely Miklós tulajdonost, Jámbor Ágnes marketingmenedzsert, és a szerény, de tehetséges séfet, Baranczó Attilát.

A Muslinca Borbárnak már nyitása óta különleges és otthonos atmoszférája van, amit ezen az estén még jobban felerősített az asztalok dekorációja, a tisztán fénylő evőeszközök, az üvegpoharak légiessége, és a melegséget sugárzó vörös fények. A kinti hidegtől átfagyva léptünk be, Gergely Miklós szívélyes fogadtatása azonban hamar átmelegítette csontjainkat: - Megkínálhatlak titeket egy pohár borral? Ígéretes kezdetként  Furmint és Sárgamuskotály házasításából született bort öntöttek a poharunkba.
Miután sorban megérkezett a többi vendég is, és elhangzottak a szokásos köszöntők, kihozták az első fogást. 

 Erdőbényei kecskegomolya kerti zöldekkel, zöldfűszeres szőlőmagolajjal

Megjelenésre egyszerű saláta, ízre azonban tartogat meglepetéseket. Először is azt, hogy nem a megszokott ecetes dresszinggel van megcsorgatva, hanem vert-jus és szőlőmagolaj keverékével.

A vert-jus (ejtsd: ver zsü) éretlen zöld szőlőből nyert lé, melyet a zöld szemek préseléséből nyernek. Ezt a levet leszűrik, pihentetik, hogy a benne lévő anyagok leülepedjenek, majd újra megszűrik. Nátrium-benzoát hozzáadásával tartósítják, mert e nélkül sajnos hamar megromlana.

Egy kis pálinkáspohárban mindenki kapott külön kóstolót belőle, hogy megismerjük egyedi ízét, és illatát.
Ha csak finoman beleszippantottunk a pohárba, akkor édes birsalmaillata volt, ha mélyen, akkor paradicsomot éreztünk. Ízre - ha elvonatkoztatunk szőlő mivoltától - a friss ribizli savanyúsága köszönt vissza egy kis karamelles felhanggal. A salátalevelek frissességét és a gomolya lágy, animális karaterét tökéletesen kiegészítette a vert-jus és szőlőmagolaj keveréke, mert nem akart uralkodni, mint hasonló esetben egy ecetes öntet tette volna. Mellé egy pohár 2007-es száraz Furmintot kaptunk, mely - és most előre elárulok egy titkot - a legjobb párosítás volt a négy étel közül. Megjegyezem, nem vagyok borszakértő, másnak lehet, hogy ellentétes tapasztalata volt a további ételek és borok kapcsolatát illetően.

Hízott kacsamájpástétom hagymalekvárral, brióssal
 

Merem állítani, hogy ennél finomabb brióst a világon sehol nem kapni! Nem egyszer jártam már Franciaországban, a pékáruk fellegvárában, de - briós kategóriában - az Oroszlános Borvendéglő péksüteménye az első.  ( Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a kacsamájról megfeledkezve egyből a briósról kezdtem írni. ) Természetesen a briós is házi készítésű, receptjét egy gönci zsidó családtól tanulták, akik rájöttek, hogyan lehet 2-3 napig is puha brióst előállítani. A hízott kacsamájpástétom tökéletes volt, krémes textúrája nagyszerűen harmonizált a fűszeres hagymalekvárral és a puha brióssal. A lekvárban rejlő fahéj, chili és babérlevél izgalmas étellé varázsolták ezt a fogást. Mint Gergelytől megtudtuk, a kacsamájas ételek elképzelhetetlenek botritiszes borok nélkül, ezért egy 2008-as édes Lilla Furmintot szolgáltak fel mellé.  A botritisz egy olyan gombafaj, amely ha megtámadja a szőlőt, akkor a szőlőgazdászt vagy megríkatja vagy felvidítja. Nem mindegy ugyanis, hogy mikor történik meg a fertőzés. Ha a szőlő még zöld, akkor permetezni kell és irtani a gombát, ha azonban érett szőlőszemeket támad meg, akkor természetes módon állítható elő édes bor. A legtöbb bolti forgalomban kapható édes bor (kivéve a jégbor és az aszú!) állítólag plágium, csak az veszi meg a bevásárlóközpontokban, aki valójában nem szereti önmagát. (Vagy azt, akinek veszi.) Először nem értettem, miért kapunk a második fogáshoz édes bort, ám az első korty után  minden világossá vált. Először is azért, mert a botritiszes borokra jellemző aroma (méz, mazsola és aszalt sárgabarack) jó barátságban van a briósra helyezett kacsamájfalattal, másodsorban azért, mert ez a bor csak addig volt édes, amíg a számban tartottam. Miután lenyeltem, elillant az édessége és egy száraz, kerek boríz lépett a helyére.

Hátszín carpaccio zöldségtatárral, házikenyérrel

 Legelőször a kenyeret hozták ki szalvétával letakart kosárban. Amint elhelyezték az asztalon, megcsapott a friss kovász és a rozs átható illata. Aki sütött már kenyeret, az tudja, milyen sok tényezőnek és csillagnak kell együtt állnia ahhoz, hogy a hosszú folyamat végén illatos, belül puha, kívül roppanós kenyeret kapjunk. Az Oroszlános rozskenyere nem csak elérte a kívánt célt, de túl is tett rajta. Ha én ilyen kenyeret tudnék sütni, gyorsan meggazdagodnék, mert minden debreceni tőlem vásárolna.

A carpaccio három hétig érlelt hátszínből készült, mellette a kis kupac zöldségtatár megidézte a tavaszhoz társítható ízeket. Sült paprika, cukkini, uborka, kapribogyó, vert-jus-ben pácolt salottahagyma, és paradicsom alkotta, mindezt összefogta a szegfűszeges, gyömbéres paradicsomlekvár.

A séf játékos kreativitása nemcsak az ízekben merül ki, hanem a tálalásban is, hiszen végeredményben olyan volt ez az étel, mint  egy fordított tatárbifsztek. Finom volt és ötletes. A hozzá felszolgált 2005-ös Papok Bora, Ménesi Kadarka meglátásom szerint túl erős volt hozzá. Ez a tanninos, erős bor elnyomta a  zöldségtatár ízét, arra viszont jó volt, hogy megtudjam, a kadarka nem magyar származású bor. A török elől menekülő szerbek hozták magukkal, és Eger mellett honosították meg. Csak pár kortyot ittam belőle, hogy zavartalanul élvezhessem a rozskenyér-carpaccio-zöldségtatár  hármasát.

Aszútörkölyben érlelt mazsolaszőlővel töltött csokoládétrüffel

Az Oroszlános Borvendéglő étlapján egyetlen állandó tétel van, és ez a csokoládétrüffel mazsolaszőlővel. A ház egyik specialitása, ami nélkül a vendégeik sosem távoznak. Nagyon szerethető desszert, mert egyszerre keserű és édes. Frissen őrölt rózsaborssal megszórva tálalták, de még tökéletesebb lenne, ha a bors bele lenne dolgozva. Töménysége miatt csak egy darabot lehetett megenni belőle, bár lehet, hogy ebben az előbbi három étel is közrejátszott. A csokoládéval társított 2000-es 5 puttonyos Aszút már csak a nyelvem hegyével ízlelgettem, olyannyira telve voltam az édes íz variánsaival. 

Egy nap elteltével már úgy gondolom, hogy nem is borvacsora volt ez, hanem egy hangulatos, őszt köszöntő szeánsz, ahol a borok és az ételek ritmikus körforgásban váltották egymást, ahol rá eszmélhettünk arra, hogy a természet csodálatos alapanyagokkal ajándékozza meg az embert, csak meg kell tanulnunk észrevenni, és el kell kezdenünk értékelni. Ha máshogyan nem is, hát úgy, hogy részvételünkkel tisztelgünk hazánk nagyszerű séfjeinek és szőlőgazdászainak borvacsoráján. Tegnap az Oroszlános Borvendéglő adott erre alkalmat, holnap majd más fog. Nekünk semmi más dolgunk nincs, mint jelen lenni, jóllakni, és kipirosodott, elégedett arccal világgá kürtölni, hogy a magyar gasztronómia igenis virágzik.